Cégünkről


A Lavalex Kft. 2006. februárjában alakult meg, azzal a céllal, hogy ügyfeleinket teljes körűen tudjuk kiszolgálni az építőipari szegmensen belül, valamint az ehhez kapcsolódó területeken egyaránt. Igyekszünk a feladatokat átfogóan elvégezni, de természetesen ügyfeleink igénye szerint, egy-egy területen is állunk rendelkezésre.

A céget olyan szakemberek hozták létre, illetve működnek közre benne, akik több éves tapasztalatukat igyekszenek átadni azoknak, akik kevésbé jártasak ezen a területen.

Filozófiánk, hogy egy adott feladatra mindig a legmegfelelőbb gárdát biztosítsuk a személyes közreműködésünk mellett. Így érhetjük el ügyfeleink részére, hogy az adott feladat végrehajtásánál a maximumot tudjuk nyújtani.

Noha a cég, mint Lavalex Kft. új a piacon, a szakembergárda már kipróbált és bizonyított az évek során. Az újszerűség és a tapasztalat ötvözete ad lendületet mindenki számára, aki a cégnek és ügyfeleinek dolgozik.

Tapasztalja meg Ön is ezt a lendületet, és engedje meg, hogy bizonyíthassunk Önnek: